Gyerekkoromban volt egy bakelit mese lemezem. Volt rajta egy mese, nem tudom már a címét. Viszont emlékszem pár mondatra belőle.

Amikor a nap sírt, könnyei sárga kavicsokká lettek, és lehullottak a földre. És amikor a hold sírt, könnyei fehér kavicsokká lettek, és lehullottak a földre. Gyönyörű szavak. Szerelmes mese volt ez. Hisz a nap a férfi, a hold a nő.

Kavicsok, kövek, amik végig kísérik az ember életét. Ott vannak mindenhol, és mi csak tiporjuk őket, kedvünk szerint. Néha megakad egy-egy szép darabon a szemünk. Szerencsések, ha kiemeljük őket a többi kavics közül. Aztán polcra rakjuk, porolgatjuk egy darabig. És egy idő után eltűnnek. Én dobozban tartom a köveimet. Mert mindnek története van.

Gyerekkorom óta imádom a Dunát. Nézni, szagolni, érezni. Olyan, mint egy hű társ. Mindig meghallgat, némán, méltósággal. Temetője bánatomnak, éltetője boldogságomnak. És tele van a partja kaviccsal. Melyeken taposhatunk.

Apám mutatta meg először a kavicsok létét. Gyűjtögette őket, színenként és nagyságonként, üvegekben, zacskókban. Egy idő után már én is rutinos gyűjtő voltam. Neki segítettem. Együtt töltött idő volt apámmal… Én, ő és a kavicsok… a Duna… Zöld kavicsból van a világon a legkevesebb, aztán pirosból. És az anyaga sem mindegy… vannak hétköznapi sárga és fehér kavicsok, amik mégis szebbek, mint a többi. Mozaikot csinált belőle. Egy delfinen hárfázó férfit, a mitológiából. Ariont. Énekes tehetsége mérhetetlenül gazdaggá tette ezt a férfit. Ám egy hajóútján az irigy hajósok a tengerbe vetették. Egy delfin a hátára vette, és szélsebesen Korinthoszba vitte, ahol a király a hajósokat keményen megbüntette. Varázsos mese a művészet értékéről, az emberi butaságról, és a hatalmasok bölcsességéről – akik attól lettek hatalmasak, mert bölcsek voltak.

Amikor először váltam, és három aprótalpú gyerekem volt, és vágytam a társaságra, édesapámmal és népes családjával kirándulni mentünk. Apám sosem volt jómódú, mégis aznap költött rám. Vett nekem egy kék ásványt. Pénzt adott egy kavicsért, hogy megmosolyogtasson.

Hallottatok már a bolondok aranyáról? Nos, nekem van egy darab belőle. Öcséimtől kaptam. Olyan, mint egy arany rög. Pedig csak vaspirit. Szeretem nézegetni ezt a hazug kődarabot. Néha jó a hazugság.

Sok kövem van. Egy-egy emlék van bele zárva. Egy-egy lezárt emlék. Egy mosoly. Egy tekintet. Egy gesztus.

Gyerekeim is megörökölték a kavics szeretetét. Egy befőttes üvegbe gyűjtötték a legszebbeket, melyeket ők a legszebbnek véltek. Felcímkézték az üveget, és ezt a feliratot írtam rá: KAVICSGYŰJTEMÉNY

               Készítette: Eszter, Anna és Péter

               Szavatossága: korlátlan

Korlátlan, mint a szereteté, amivel édesanyámnak adták. Ez a kavicsokkal teli üveg, mindig ott volt édesanyám éjjeliszekrényén. Minden kavics egy-egy szeretetdarabka volt, egybegyűjtve. Ma ez az üveg a szekrényem egyik polcán van. Gyerekmosoly van benne, szeretet, aminek szavatossága korlátlan.

A pingvinek, amikor udvarolnak, megkeresik a legszebb, legtökéletesebb kavicsot. Orrukkal a nőstény lába elé tolják, jegyajándékként. Ha azt elfogadja a nőstény, egy pár lesznek, örökre.

Annak ellenére, hogy az ember nincs tisztában a kavicsok fontosságával, mégis értékes kavicsokat rak egy gyűrűbe, egy láncba, mellyel boldogságot, szeretetet akar közvetíteni. Ugye milyen érdekes?

Kavicsok, amiken taposunk. Érzelmek lehetőségei… melyeken taposunk.

Szoríts a markodba egy ásványt, egy kavicsot, és megmutatja a lelkét, az erejét. Tartsd a markodban fél percig, aztán rakd le, várj pár másodpercet, és, ha még mindig meleg, szükséged van arra a kőre. Nem minden kő marad meleg, meglátod.

Ma kaptam egy újabb követ. A Duna partján, a téli napsütésben. Átlátszó, víztiszta. Sosem láttam még ilyet. Kaptam egy gesztust, egy mosolyt, egy boldog percet. Egy pillanatot egy másik ember életéből, amiben én fontos vagyok. Amikor megláttam, minden, amit itt leírtam, átviharzott a fejemen. Mire képes egy ásvány… egy kavics… Éltető érzelmeket ad. Figyelmet ad. Gondolatokat. Nincs élőbb egy kavicsnál… jól működik a világegyetem…